2020. április 3. péntekBuda, Richárd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
forrest.transindex.ro

RE: REGIONALIZÁCIÓ

Illúziók? - Történelmi esélyek

Ilyés Szabolcs utolsó frissítés: 13:58 GMT +2, 2013. február 8.

Nekünk, erdélyi magyaroknak, minden jobb tud lenni, mint nyolc régió. Politikailag, fejlesztéspolitikailag csak akkor lehet igazán „helyzetbe kerülni”, ha ezek a makrórégiók darabolódnak.


Meggyőződésem, hogy az elmúlt 20 év talán leglényegesebb politikai és fejlesztési kérdéséhez közeledünk rohamléptekben. Nemrég hangzott el a PSD nagyhatalmú miniszterétől, Liviu Dragneatól, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók fejlesztési ügynökségei fogják majd ellátni az újonnnan elnyert régiókban az adminisztratív feladatokat.

>> Csák László vitaindítója: Területi reform – versenyképes Románia >>

Semmi más: nem társadalmi vita, nem tervezés – döntés. Az erdélyi magyar közösség számára mindez nem hangzik túl biztatóan. Amennyiben elkéssük ezt a vonatot, akkor mindez évtizedekre meghatározhatja a fejlesztési irányokat, a demográfiai trendeket. Legutóbb a 60-as évek megyésítési folyamata hozta el azt, hogy a Sóvidéket kettévágták, a Szent Anna-tó és Tusnádfürdő két külön megyébe került, vagy sorolhatnánk a Mezőség vagy Kalotaszeg szétdarabolását is a véget nem érő sebeket okozó hosszú sorban.


Óriási esély Románia regionális átszervezése

és a mindezzel járó decentralizáció. Persze ideális állapotot elérni nem lehet egy reális vágy: nem hihetjük el, hogy most a megyékhez is hozzá lehet nyúlni, és az évtizedekkel ezelőtt elszúrt viszonyokat a 21. század elvárásai alapján lehetne újravarrni, mindezt úgy, hogy valami homályos etnikai alapú autonómiát ajándékozzanak nekünk. Ugyanakkor azt hiszem, hogy ezt a problémát még mindig lehet jól kezelni, még mindig van esély arra, hogy a kormánypárti fogaskerekekbe ilyen vagy olyan módon bekerüljenek azok a homokszemek, amelyek a nyolcból tíz, vagy esetleg tizenkét vagy tizenhat régióra tördelik szét a jelenlegi monstrumokat. Ha netán megoldásokat keres valaki, akkor biztos, hogy


a Székelyföld – vörös posztó – kérdéskörből ki kell törni.

Nagyváradnak kényelmetlen az összezártság Kolozsvárral (ahogyan el is hangzott ez már PNL-s politikusoktól, és meg is telt ezzel a központi sajtó), vagy a klasszikus Vrancea – Konstanca probléma is akuttá válhat egy idő után. A helyi hatalmasságok országában nem lesz könnyű felülírni a viszonyokat, de épp ezen a vonalon érdemes elindulni és keresgélni olyan pontokat, amelyek a „megarégiók” szétdarabolásához vezethetnek. Nekünk, erdélyi magyaroknak, minden jobb tud lenni, mint nyolc régió. Politikailag, fejlesztéspolitikailag csak akkor lehet igazán „helyzetbe kerülni”, ha ezek a makrórégiók darabolódnak, és nem a jelenlegi formájukban lesznek meghúzva a határok.

Ha a mesebeli aranyhal kifogása után az a perverz kívánságom teljesülhetne, hogy lehetek félévig, ha nem is Bill Gates, de Kelemen Hunor / Markó Béla vagy akár Orbán Viktor, akkor biztosan arra élezném ki az elkövetkező hetek-hónapok politikáját illetve nemzetpolitikáját, hogy


neves román szakértők külföldi társaikkal karöltve fikázzák

a román médiában a nyolc makrórégió tervét. Ha mindezt megtehetném, akkor nem a Székelyföld közepéről közelíteném meg ezt a problémát – sokkal inkább elbújnék más erővonalak mögé, és onnan próbálnám szétrobbantani azt, ami egyre vészesebben közeleg. Arra motiválnám „szakértőimet”, hogy folyamatosan belekössenek a Nagyvárad (Partium) – Kolozsvár (Belső Erdély) ellenpárba, vagy épp a jelenlegi Észak-Keleti Fejlesztési Régió életképtelenségébe, és a Vrancea-Konstanca élhetetlenségéről értekeztetném a kifényezett, bukaresti hájjal megkent, jól megfizetett szakembereimet.

Ha netán kerülne még egyszer fele annyi forrás, amit a Magyar Kormány az erdélyi státusirodákra, vagy demokrácia-központokra költött, esetleg az RMDSZ második vonalának a kártyapénzét be lehetne dobni a közösbe, akkor mindezzel hatékonyan motiválnám a kormányzati döntéshozókat és szakértőket, hogy a lehető legjobb régió-felosztási koncepcióval érkezzenek az Antena 3 és a Realitatea kamerái elé.

Valamiért úgy érzem, azt tapasztalom, hogy Bukarestet nem érdekli, hogy Nagybánya és Gyulafehérvár össze van zárva vagy sem.


Bukarestet most csupán az érdekli,

hogy próbálja kiszolgálni a fontos embereket, úgy, hogy az EU elvárásainak is megfeleljen, miközben az alkotmánymódosítási terveit legrundolja. Mindeközben tematizálhat, illetve kényelmesen riogathat a Székelyföld-autonómia veszélyével. Nem szükséges egy Bukarestben edződött magyar politikusnak a Wikileaks-hez menni segítségért, hogy kiderüljön: kik a helyi fontos emberek, és összerakja a képletet – kit-kivel kell szembeállítani, és hogyan lehet a helyi kiskirályokat arra ösztönözni, hogy ne nyolc, hanem több régiója legyen Romániának.

Mindez nem azt jelenti, hogy dobjuk sutba a szakmai szempontokat, és csak egyszerű, mocskos politikai játékok alapján vessük bele magunkat a régióátszervezés dzsungelébe. Két szinten kell támadni: minden terv, ami jobb, mint a jelenlegi – megalapozott szakmai érvrendszerre támaszkodjon. De ugyanakkor nem lehetnek illúzióink: Romániában sajnos nem a szakmaiság határozza meg a politikai döntéseket – és a profi, szakmailag megalapozott terveknek nem lesz sajnos kellő eredménye egy ilyen politikai hengerben. Politikai döntést akar átvinni a kormányzat – ebből a játékból kell jól kijönni, úgy, hogy tudjuk: nem előzi meg széles társadalmi és szakmai konzultáció a döntést.


Történelmi esélyünk lehetne a régiók átszervezése.

Legszebb álmaimban merem elképzelni, hogy néhány év múlva 3 vagy 4 erdélyi régió közös fejlesztési projektben gondolkodjon, úgy, hogy tényleg beleszólhatunk abba, hogy mi is történik. Sajnos nem látom kellő súllyal megjelenni ezt a kérdést – sem a román sajtóban, sem az erdélyi magyar közösségen belül.

Titkon remélem, hogy valahol megtörtént, vagy megtörténnek a titkos egyezségek, hogy a szálakat mi húzogatjuk, hatalmas erőforrásokat csoportosítottunk ezért a célért, és most, aki ezt tudja és olvassa, dühöng, hogy lerántottam a leplet a titkos tervekről… De félek, hogy nincs így – és elmegy ez a vonat is.

Akkor meg kérhetjük a régión belüli kis autonómiánkat, Petőfi-Schillerünket, és legfentebb majd Gyulafehérvár egyik lepattant kávézójában lehet kikönyörögni azt a néhány km plusz aszfaltot, amit eddig legalább egy ötcsillagos bukaresti szállodában kellett… Történelmi esély – nemcsak túlélésre, hanem fejlődésre is.


A szerző politológus, pályázati, fejlesztési és befektetési tanácsadó cég vezetője
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!